Nagy általánosságban elmondható az, hogy a gumikat az autónk kerekein olyan 3-4 évente érdemes lecserélni, de ezt valójában nagyon sok körülmény tudja befolyásolni. Nem mindegy ugyanis, hogy a régi abroncsok milyen állapotban vannak, ahogy az sem, hogy milyen körülmények között, milyen gyakran szoktuk használni az autónkat. Az is fontos tényező, hogy milyen időjárási viszonyok között szoktunk a leggyakrabban autózni. Jó tudni, hogy az autópályák hosszú, egyenes szakasza kevésbé teszi tönkre, és amortizálja az abroncsokat, mint a városi közlekedés, főleg azért, mert hazánkban elég sok kátyú van az utakon.
Ezek lehetnek az intő jelei annak, hogy le kell cserélnünk a gumiabroncsokat
Bár alapvetően az abroncsok kopása egy hosszabb folyamat, mégis rendszeresen ellenőriznünk kell az autógumink állapotát, hiszen a sérülésekhez és az amortizációhoz szinte észrevétlenül is hozzá szokhat az autó sofőrje vezetés közben. Éppen ezért fel kell figyelnünk azokra a jelekre, melyek arra utalhatnak, hogy elhasználódtak a gumiabroncsaink, és így már nem biztonságos velük a közlekedés.
Ez lehet például:
- Ha a járműben megnövekszik a zajszint
- Nedves útfelületen kevésbé tapad a gumi, könnyebben megcsúszik az autó
- Az abroncs barázdája kevesebb mint 6 mm mélységű (4 mm mélységnél azonban azonnal le kell cserélni a gumiabroncsot)
- Nő a féktáv, bizonytalanabb a fékezés
- Szemmel látható kisebb repedések vannak a gumi oldalfalán
Milyen gumiabroncs lehet ideális számunkra nyáron?
Az Autotire szerint az abroncscserére tavasszal különösen nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen az emberek hajlamosak megfeledkezni róla. Alapvetően elmondható az, hogy ha a kinti hőmérséklet már tartósan meghaladja a plusz 7 fokot, akkor nyári gumikra lesz szükségünk, hiszen a téli abroncsok használata ilyenkor se nem biztonságos, se nem gazdaságos. Amellett, hogy ezek az autógumik nem tapadnak megfelelően nyáron az aszfaltra, rettentő gyorsan elkopnak és eldeformálódnak a forró úttesten. A nyári abroncsok azonban úgy lettek kifejlesztve, hogy ellenálljanak a hatalmas forróságnak is. A nyári abroncskeveréket ugyanis kifejezetten úgy tervezték, hogy az jó tapadást, lassú, és egyenletes kopást tudjon biztosítani még magas hőmérsékleten is.
Ha azonban általában városi körülmények között vezetünk, és preferáljuk a nyugodt, és kiszámítható vezetési stílust, akkor jó megoldás lehet számunkra egy magas minőséggel rendelkező négyévszakos gumi is, mely télen és nyáron egyaránt megállja a helyét. Ezek a gumiabroncsok ötvözik a nyári gumik és a téli abroncsok legfontosabb tulajdonságait, és bár való igaz, hogy mindenki számára nem lehetnek ideálisak, de egy átlagos autóvezető számára bizony jó választásnak bizonyulhatnak. Korábban az autósok inkább elkerülték ezeket az abroncsokat, hiszen a legtöbbjük rossz minőséggel rendelkezett, ám mára már a sztereotípia és a negatív vélemény is jelentősen visszaszorult. Ez pedig leginkább annak köszönhető, hogy ezek az abroncsok hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évek során, így nem érdemes félnünk használatuktól. Kiváló tapadásukat és remek fékezhetőségüket pedig a legnagyobb gumiabroncs tesztek is bizonyítani tudják.